nagy szekér (mahajána, 'az üdvösség nagy, jelentős útja'): a →buddhizmus laikus irányzata. Fő területei Kína, Japán és Korea. - Írott forrásai aránylag későiek, csak a Kr. u. 1. sz-tól vannak. Ekkor már nem csupán a széles néptömegek hite volt, hanem a művelt rétegeket is meghódította. Szerzői nem vonják kétségbe a buddhista kánon tekintélyét, de másként magyarázzák, mint a →kis szekér szerzetesei, s új szövegekkel egészítették ki, melyeket magától Buddhától származtattak és a kánoniakkal egy tekintélyűnek tartottak. E szövegeket szútráknak mondják (nem szabad összetéveszteni a hinduista szútrákkal); számuk óriási, a Ny-i tud. keveset ismer belőlük. Vannak régi mesterek által kidolgozott összefoglalások is, melyek az összes írások bizonyos szintézisét adják. - Míg a kis szekér a konkrét létet elemzi, addig a ~ misztikusai az abszolútumra helyezik a hangsúlyt, azt tartják az egyetlen valóságnak, az érzékelhető világ mágikus illúzió (mája) csak, a valóság téves megismerési módja. E szemlélet következménye (mint a kis szekérben is), a személy realitásának tagadása: a személy nem más, mint hamis individualizálása az univerzális lényegnek. Az üdvösség a személy hamis elkülönülésének megszünése, mellyel a személy visszatalál az abszolút, transzcendens egységbe. - A hinduizmushoz hasonlóan a ~ben az uralkodó szemlélet a minden élőlény iránti szolidaritás, s a szenvedélyes szeretet Isten és a felebarát iránt. Ez az érzelem a hívőt nem a világhoz, hanem a benne lévő abszolútumhoz köti. A ~-buddhista számára nincs különbség az egyéni fájdalom és a felebarát szenvedése között, csak közös, kozmikus fájdalom van. Ha más lénynek segítünk, önmagunknak segítünk. A ~ a kis szekér egyéni üdvösségre irányultságát önzésnek és értelmetlen, veszélyes dolognak tartja. Ezért célja nem a →nirvána, hanem a teljes odaadás →Buddha példája szerint. Mindenki számára lehetséges a buddha-méltóság megszerzése, még ha évmilliárdokig is tart. Nem a cél, hanem az út fontos. - A ~ bölcseletének 2 nagy isk-ja van: az ürességtan (madhjamaka v. a szúnjavada) és az öntudat egyetlen realitásának tana (vidzsnávada). Az ürességtan a tagadást illetően a legszélsőségesebb isk-k egyike, mely szerint az emberi értelem képtelen bármit is biztonsággal megismerni. Ami létezik, az sem nem reális, sem nem irreális, hanem üres (súnja), azaz nincs rendeltetése. Az abszolútum pl. nem „a”, de nem is „nem a”, sem mindkettő tagadása. Ennek ellenére ez a tanítás nem nihilizmus, mert egyformán küzd azokkal, akik a dolgok realitását állítják, és azok ellen, akik azt tagadják, elkerülik az állítást és a tagadást. Ezen az úton az üdvösség abban áll, hogy az ember végül megérti, hogy mindig is a nirvánában volt. Az öntudat egyetlen realitásának tanát 2 testvér, Aszanga és Vaszubandhu alapította. Célja, hogy az illuzórikus, érzékelhető világ keletkezésének mechanizmusát a tiszta tudattalan öntudatból magyarázza. A világ nem létezik az öntudaton kívül, csak abban valóságos. Ez óvatos idealizmus, mely azt állítja, hogy „gondolkodom, tehát a gondolkodás van” (szemben Descartes-tal: „gondolkodom, tehát vagyok”). Az üdvösség abban áll, hogy megszűnik a gondolkodás alkotó tevékenysége, és visszatér az abszolút öntudat változatlan állapotába.  **

König 1985:227.